2011 június 16. | Szerző: bemese00 |

Valahányszor új helyre jutunk,új világ ébred bennünk is.A változással és
fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő,sokszor
csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz.A veszélytelen egyformaságban
csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni,mint a
napfelkeltét,olyan állandóan tudni,mint a csillagokat.De nem lehet.Az
élet folyamat,mozgás,átalakulás.Bár mennyire szeretnénk “visszatartani a
hajnalt”,a változás az egyetlen,amiben biztosak lehetünk.

“Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy ÉLEK.”